[Hazatérés...]

Inspirationem: Iambic2 - Going Home

Fúj a szél. Kavarja a port a libbenő angyalszárnyak suhogása. Ősz van. Az avar zavartalanul enyészik bele a súlyos nyárba. Kora esti párafoltok tarkítják a látóteret. Apró leheletek. A színekben pompázó falevelek közt átpislákol az esti, hideg napsütés. Milyen szép is egy fa halála! Az ember szinte érintené a halált. Simítaná kezei közt a múló időt. Bársonyos. Büszke végbúcsú. A színésznő megtartotta utolsó előadását, majd boldogan meghajol. Mindenütt éljenzés. Méltóságteljesen lesétál, majd hazatér. Egy biztos helyre, ahol mindent beborít a selyem, a bársony, a lélegzet, a pára, az illatok, a fények, a harmónia, a szeretet! Mind ide tartunk. Ez az otthonunk. Az élet úton levés. Séta. Aki nem veszi észre az út jelentőségét, általában rohan. De mennyivel jobb a derengő alkonyban, a múlás árnyékában felfedezni az összes porszemet, amit felveszünk cipőnk talpával! Így a halál nekünk is szép lesz. Nekünk is színpadon lesz a búcsú helye, és mi is sok éljenzőt látunk majd a sorok között. Éld meg, ami megadatott. Fenséges érzés a lét. Főleg, ha tudod, mi mindenre vagy képes a lét által. Egy érzés mindent megér. Egy szívszorító, mindent elsöprő, végzetesnek tűnő boldogságpillanat az élet értelme. Elérhető, mert csak csoda kell hozzá. A csoda pedig benned van! Hisz te magad vagy a csoda...